Baján lesz az Országos Polgárőr Nap

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöksége úgy döntött, hogy a szervezet 27 éves történetében először Bács-Kiskun megyében, Baján, a Petőfi Szigeten rendezi meg az Országos Polgárőr Napot, melyre mintegy hatezer fő érkezésére számítanak.

A rendezvénnyel kapcsolatos előzetes egyeztetésre érkezett Bajára Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke, Markos György, az OPSZ külkapcsolatokért felelős elnökhelyettese és Dr. Fekecs Dénes, az OPSZ elnökhelyettese, a megyei polgárőrség elnöke, akik megtekintették a lehetséges helyszínt, illetve megbeszélést folytattak Fercsák Róbert polgármesterrel, valamint egyeztettek András István rendőr ezredessel, a Bajai Rendőrkapitányság vezetőjével, Bócsa Barnabással, a Baja Marketing Kft. igazgatójával, továbbá Bokányi Zoltánnal, a Bajai Polgárőr Egyesület elnökével a rendezvény biztosításával kapcsolatban.

Nincs galéria kiválasztott, illetve a galériát törölték.

Ez alkalommal helyezték szolgálatba a bajai polgárőrök azt a terepjáró gépjárművet, amelyet a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságtól a közelmúltban kaptak használatra, és mostanára ellátták a polgárőrség arculati szabályzatának megfelelő jelzésekkel.

Nissan terepjárót vett át a városháza udvarán a Bajai Polgárőr Egyesület nevében Bokányi Zoltán elnök.

Galéria

Fotók: Kelemen Áron

Updated: 2019-06-20 — 14:13