Elhunyt Medgyes János, a Kalocsai Polgárőr Egyesület elnöke

Elhunyt Medgyes János, a Kalocsai Polgárőr Egyesület elnöke. A tisztséget több mint másfél évtizede ellátó vezető 1946-ban született Kecelen, és családjával 1957-ben költözött át Kalocsára, ahol maga is családot alapított. Máig emblematikus kulcsmásoló vállalkozását 1979-ben indította.

A Kalocsai Polgárőr Egyesületet 1991. március 25-én több lelkes önkéntessel együtt alapította, melynek akkor gazdasági vezetője volt, majd 10 év múlva elnökké választották, mely tisztséget haláláig betöltötte.

Polgárőri tevékenységét többszörösen elismerte az Országos Polgárőr Szövetség, 2017-ben pedig Kalocsa Város közszolgálatáért Bozsó Ferenc-díjat vehetett át az augusztus 20-i ünnepi testületi ülésen, mely eseményt emléke előtt tisztelegve idézzük fel:

Updated: 2018-07-06 — 13:44