Szemfüles polgárőr segített a rendőröknek

A tiszakécskei rendőrök Kiss Ferenc, a Nyárlőrinci Polgárőr Egyesület vezetőjének segítségével fogtak el három külföldit, akik egy idős asszonyt és férjét fosztották ki – írja a police.hu.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrsén 2018. október 19-én 13 óra 35 perckor három román állampolgárt vettek őrizetbe kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfiak kora délután megjelentek egy 82 éves nyárlőrinci nő házánál azzal az indokkal, hogy ágyneműt akarnak neki eladni. Az asszony – és 87 éves férje – visszautasították az ajánlatot, ám az elkövetők nem tágítottak. Egyikük bement a sértett ingatlanára, ahol leakasztott egy antik órát a falról, míg két társa a ház előtt álló autóban várakozott. A nő félelmében átadott 10.000 forintot a házban kutató férfinek azért, hogy hagyja el a házat, aki ekkor hajlandó volt távozni.

Időközben egy helyi lakos értesítette a Nyárlőrinci Polgárőr Egyesület vezetőjét arról, hogy gyanús személyek házalnak a településen. A polgárőr autóval azonnal az idegenek keresésére indult, miközben szólt a helyi rendőröknek a bejelentésről. Néhány perccel később az önkéntesek vezetője fel is fedezte az egyik utcában az ismeretlen kocsit, amely a 44-es főút irányába távozott a községből. Az egyenruhások a polgárőrség vezetőjének információi alapján néhány percen belül elfogták a járműben utazó férfiakat, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak. Őket kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: police.hu | A Magyar Rendőrség hivatalos honlapja

Updated: 2019-11-11 — 15:26